Kicsit megkésve jutok el oda, hogy az elmúlt két hetes nyaralást összefoglaljam, bár öszintén még mindig feldolgozás alatt áll. Annyira élveztem, annyira kikapcsolt a szürkének azért mégsem mondható német hétköznapokból, annyira de annyira...
A két hét elsö fele ugyebár Fuerteventurán telt el, ahova barátinkkal mentünk, öten. Három szóban így tudnám összefoglalni: nagy büdös pöffeszkedés :) Pontosan ezt is szerettük volna, és keresve sem lehet erre jobb helyet találni mint egy napfényes óceánpart. :) Eleresztettük magunkat és igazi gasztro-turistaként végigzabáltuk aztán végig pihentük a várost :) Mindjárt az elsö nap ronggyá égtünk, ahogy azt a bátor, frissen érkezett fehérbörü turisták teszik, aztán pedig árnyékos étteremböl árnyékos koktélbárokba henteredtünk, hogy tenger gyünölcsei és koktélok mellett nyalogassuk sebeinket és hámló bundáinkat. Szóval elégedettség töltött el minket, pontosan úgy viselkedtünk, ahogy nyaraláskor az szokás. Höhö. Körbeutaztuk-úsztuk a szigetet, naplementét néztünk a lagúnában, hullámokkal harcoltunk és snorkel búvárkodtunk, biliárdoztunk, pénzt költöttünk, meg ettünk (de azt nagyon sokat, én személyesen 4 kilóval gyarapodtam, amit most "vacsora-elhagyásos módszerrel" igyekszek leadni) ja és rengeteget nevettünk.

Naplemente El Cotilloban
A kedvenc koktélbárunk
A hotel, Hesperia Bristol Playa (olcsó!)
A nyaralásunk második fele Magyarországon telt, ott ketté váltak útjaink Zolival, ö család-peca-barátok útvonalat követett, én most csak családoltam. És nagyon örülök, hogy így alakult, most igazán úgy érzem, hogy annyi idöt töltöttem a szeretteimmel, amennyire ebben a rövid kis pár napban lehetöségem volt. Fürödtem a dunaújvárosi uszi kinti medencéjében, a nagynéném medencéjében, a Velencei tóban. Szinte mindennap fürdöruhában közlekedtem, mert folyton fürcsiztünk. Krisikével szerdától összenöttünk, és csak szombatunk váltunk le egymásról. Meglátogattuk a csajokat és Jake-et Éviéknél (akik most hazaköltöztek Vegas-ból) és nagy szerencsénkre ott találtuk Huncsit és Budát is, meg persze a gyerekhad szüleit is, voltam kétszer a maminál is, úgyhogy most sok mindenkivel sikerült a családban lepacsizni :)
Xboxoztunk Krisivel, kamiont vásároltunk, megmutatta a farm-szimulátorját, fürcsiztünk a Velencei-tóban, fagyiztunk a City Caféban. Anyát elkísértem a szemészetre, hála az égnek jók lettek a mütét utáni leletei, és bevásároltam a maminak. Nagyon nagyon jó volt velük (VELETEK!).