Irány ismét London + pár szó a helyi közértről...

Hát már lázban égek, nem annyira a lagzi egyelőre, hanem már megint a repülés... Atompara, minél többször fordul elő, annál inkább utálom már. Mindenesetre bepakoltam, egy kézitáskát (kistáskát) viszek, a koktélruha van benne amit az esküvőn fogok viselni, két pár harisnya (ha az egyik kiszakadna valamiért), egy selyemsál a vállacskáimra, hogy ne fázzanak, egy pár cipő, olyan kézben fogdosós 'ritiküll', mp3 lejátszó, teló (bár most lekapcsoltak a hálózatról- szemetek!) meg a pénztárca. Ennyi. Nem vittem túlzásba :) Ja, és egy szép esküvős képeslap pici borítékkal rajta, ez lesz az ajándék :) (Meg persze ami a borítékban lesz...)
Reggel 2.15-re húztam a wekkert, 3-kor szeretnék elindulni, mert kb másfél óra az út Stuttgartba a reptérre, de fél óra esetleges staut is belekalkuláltam. Szerintem korán oda fogok érni, nem hinném, hogy hajnali 3 körül olyan rohadt nagy dugó lesz a pályán. D ki tudja?! Végülis szombat lesz...
Na, lényeg a lényeg, 6.55-kor szállunk fel, és londoni idő szerint 7.40-kor le, és Mirjam egy Fraser Wright nevű fickót küldött ki elém a reptérre, egy kék Saab kabriót kell keressek maj a parkolóban, de megadta a srác számát, felhívom, ha odaértem, hogy elmesélje, hol parkol. Aztán délben kezdődik a wedding, hajnali 1-kor zár a kastély vagy mi amit béreltek London külvárosában, és én már a 8.20-as géppel repülök is vissza frankfurti levest főzni meg csokis tortrát sütni az én egyetlen szerelmemnek, aki vasárnap este fog hazaesni a belga horgásztúráról. Ja, persze fényképezőt nem viszek, Zoli lenyúla "Az Egy Gép"-et (LOR), Nikiét elfelejtettem elkérni ma, viszont ha találok útközben valami nem túl drága jó gépete, lehet veszek egyet. Egyébként szerintem nem, de ezzel nyugtatgatom magam...

Ja és a bolt. Na hát ez egy külön postot érdemelne, de már nincs kedvem közzétenni, újat nyitni, stb, szóval jön ide. Mi itt az ún EDEKA (helyiek bonyolultabban csak Schmid's Markt-nak szólongatják, tehát amikor azt mondom 'Ich war hute in Edeka' akkor ők azt meg sem értik) nevű boltba járunk vásárolni (máskor a Lidl-be). Nem a legolcsóbb, viszont mindent meg lehet kapni, általában a jobb minőségű dolgokra gondolok itt most (pl. borok, üdítők, csokik, tusfürdők, vagyis a legfontosabbak B-)) amit a lidlibe nem. Na és a helyi kisközösségünk büszke sarjai dolgoznak ebben a boltban, ők mindenkit ismernek. Még engem is, pedig én nem is ismerem őket. De amikor belépsz, érzed, hogy ezek szeretnek téged, mert ismernek, tudják milyen kocsival jársz, merre felé lakhatsz, és csak árad belőlük a jóindulat. Főleg Edgar-ból, aki olyan pajkosan szégyenlős ha személyes kontaktusba lép valakivel (pl köszönés), hogy a mai napig nem tudtam még eldönteni róla, buzi e szegényke, vagy mindenkibe szerelmes, esetleg kicsit küllős e... Igazi kis cukorborsó, egyszálbél magas, szemüveges ifjú, állandóan pironkodó arccal (szerintem amikor gondolkodik, még magától is zavarba jön) a tarkóján pedig olyan érdekesen áll a haja, mintha alatta rejtegetne valamit, mintha be lehetne nyúlni alá. Szóval Edgar egy nem elhanyagolható színfoltja a helyi közértnek. Aztán a zene. Ma lettem rá figyelmes... igaz eddig is feltűnt, de ma bevágott az atom felismerés: a boltban MINDIG Backstreet Boys szól. Tehát ez nem mese, ezeknek ez az egyetlen CD létezik ott, lehet még a kettővel ezelőtti tulajtól örökölte a bolt, mindenesetre szigorú zenei sokkolás megy odabent. Így aztán én nem is szoktam órákig nézlődni, Isten őrözz, hogy lejárjon az album és meg kelljen érnem amikor újra indul!

Hát, gondoltam ezt le kell jegyezzem az utókornak, mert igen is a Backstreet Boys az örök, mostmár tudom... Vannak akik sosem felejtenek fiúk! :) Na de mostmár elhúzok aludni, korán kelek!

100. bejegyzes

Bar az utobbi idoben kisse docogos lett a tempo, azert ezt is megertuk... De mostmar van uj gep, van uj net (igaz az ekezetek eltuntek), szoval a jovoben igyekszem kicsit gyakrabban postolni, es legalabb olyan reszletesseggel mint a legelejen ;)

Vendégségben az olaszoknál

Na hát már írtam korábban a Hordó-nak nevezett (egyetlen) helyi italozó helyről. Időközben mi összehaveroztunk az ottaniakkal, akik történetesen olaszok, egyenesen Nápolyból. Hogy is mondjam, igen "meleg" baráti kör ez, leszámítva egy-két félreérthető gesztust Zolim felé (persze gyorsan tisztáztuk, hogy felénk ki kivel van, vagyis, hogy ő csakis velem...) nagyon megkedveltük őket, meg ők is minket. Santolo az üzletvezető (és egyben szinte mindenes) annyira bír minket, hogy múlt hét csütörtökön meg is hívott vacsorára tegnapra. (Ezt bonyolultabban már meg sem fogalmazhattam volna.) Szóval tegnap 19h-kor beétáltunk, és mondta, hogy ő saját kezűelg (tehát nem a szakács) óhajt nekünk tésztát főzni.

És igen, az olaszok tényleg értenek a tésztához! Olyan tésztát csinált, hogy azon nem volt szinte semmi, pár darabka (de tényleg csak pár, kb 5-6) gombán kívűl semmi, de mégis olyan isteni íze volt, hogy na, nem tudom megmondani, finom volt és kész. Nagyon. Persze közben elővette az egyik legjobb borát nekünk (ami nem sok időn belül el is fogyott, aztán hozott egy másmilyet, amiből viszont maradt kicsi, de azt mondta, elteszi nekünk, nem fogja kiosztogatni a helyi suttyóknak :) feltette a "mi" zenénket, vagyis olyan zenét, amit mi is szeretünk- tehát nem német rádió szólt, nem tuccogós didzsi, nem akármi, hanem pont olyan, amit mi szívesen hallgatunk. (Itt jegyzem meg egyébként, hogy bulizások alkalmával nem egyszer kellett itt miattunk a német vendégeknek is Quimby-t hallgatnia, vagy Depeche Mode-ot, esetleg Morcheeba-t...) Szóval csaptunk egy jó kis estét, meg lettünk hívva Nápolyba magához, és jövőhéten szerdán mi főzünk, és visszük le a magyarost, majd meglátjuk olaszék mennyire fogják csípni :)