Béke

   Azon túl, hogy saját kérésemre új helyen tanulok be a mosodában, ami egy kalap kaka, egész jól telnek a napjaim. A munka ugyan unalmas, és egyelöre teljesíthetetlennek tünik részemröl, mindenki azt mondja " majd belejövök"... Szeretném én azt minél gyorsabban látni. Azért a kolleganök, akik batanítanak (oroszok) elég kedvesen fogadnak, meg próbálnak tanítgatni, nagyon segítökészek. Ezen felül egy Zoli-mentes de mégis kellemes héten vagyok (majdnem) túl, volt kicsit idöm Ágival lógni, Szilvivel is összefutottam a héten, söt Nikivel is eljutottunk tegnap délelött egy kapucsínóra a pékség teraszára.

A pékség

Mindenki jól van, mindenki elégedett, és ez engem örömmel tölt el :) A két hét szabadságig pedig már csak két hét van hátra... Juhhu :)

A lényeg

   Nyomott napok ezek mostanában, olyan szürkének és semmit mondónak tünnek... Az idö persze sebesen repül, pár hetente felocsúdunk, hogy már megint egy új hónapot írunk. Zoli sokat baustellézik, ami azt jelenti, hogy hétfötöl csütörtök estig nem jön haza. Én ilyenkor belassulok, felborulnak a napjaim, elhúzódnak az ébredések, ezzel együtt a reggeli mozgásom is (séta a hegyilevegön, esetleg kis torna, stb) és a fözést is virslire redukálom, vagy még arra se, szóval a délelöttjeim úsznak, este meg kimerülve, fáradtan érek haza a rendszertelen kaja meg a sokasodó munka (május 15-töl szezon van) miatt... Ez is milyen, az egyik héten még 19-kor jártunk haza, most meg 21.15-ig toljuk... Jövö héten remélhetöleg mühelyes lesz Zoli, akkor visszaáll a rend :) Megint fitt leszek, kelek, fözök, rendesen eszek, ilyenkor fogyok pár kilót... Amikor meg belesüppedek az egyedüllétbe, hát felszedek pár kilót. Mint most is... Ettöl persze még tunyábbnak érzem magam. A futós projektet is újra kell indítani, mert nagyon jó az, most kicsit mégis elakadt.

Ágiék találtak fecót Bonndorfban, elsejétöl beköltöznek, közben pedig Zolija is jelentkezett a mosodába, az elöbb hívott a föni néni, felveszik. Kedden kezd. Jónás mellett fog dolgozni. Ez egész jó, öt legalább ismeri. A mi mosodás Yogi Bär-ünket :)

Hát ezek mennek, semmi....

Bevándorlók

   Érdekes egy hely ez ahol mi élünk, olyan tipikus német, a világ szeme elöl gondosan eldugott sarok, már-már sziget a hegy tetején... Nyugodt, egészéges (szellemi értelemben) és csodaszép. Az emberek dolgosak, szorgosak, nagy átlagban kedvesek, illedelmesek. Mégis valahogy rengeteg külföldi is szorult ide, nem is gondolná elsö pillantásra az ember. És ezt én nagyon élvezem, mindig is szerettem, ha sokan, sokfélék voltunk egy helyen :) Most jön részemröl a ronda dolog: általánosítani szeretnék az itt élö és általam megismert nemzetek között. Mert Németországban ugyebár szép számmal akadnak pl. törökök, és hát akkor még itt vannak (nem kevesen) az oroszok (netán kazakok, üzbegek, vagy ahogy épp neveztetni szeretik magukat.) Vannak még elvétve lengyelek, olaszok, albánok, meg egzotikus helyekröl megvásárolt asszonyok, pl. Sri-Lankáról, Thaiföldröl. Na és persze szép egyre gyaropodó számmal MAGYAROK :) Az elsö két nagy csoportról szerzett tapasztalataim a következök:

Törökök... nem sok, jó a kebabjuk, de szentül állítják, hogy az eredetit nem úgy kell ám csinálni, meg az kétféle húsból van, és a döner amibe beletufkodják német találmány. Üzletelni nem kell velük, én igyekszem "távolról szeretni" öket... Távolról, ezen van a hangsúly. Hogy elöítéletes lennék? Nem hinném. Csak ök nagy családdal vannak itt, én meg kevesen vagyok :) Ez kicsit tartózkodóvá tesz velük szemben.

Oroszok... Hát hozzájuk már lényegesen több közöm van, a mosoda jelentös része valamely orosz ajkú államból érkezett, na róluk van mit!

   1. Munkagépek!!! Szünet nélkül képesek lennének totál kussban, maximális koncentrációval lenyomni akár két müszakot is. És- hogy apukámat idézzem- "ebben az a vicc, hogy ez nem vicc"!

  2. Konzervatívak. A nök született háziasszonyok, munkahelyen megy a recept- és kötés minta csereberélés, folyton süt valamelyik vmi kis apróságot, amit aztán maguk között szépen elfogyasztanak. Virágot hoznak a munkahelyi ebédlö asztalra, meg mintás szalvétát alá, hogy kicsit otthonosabbá tegyék azt a kétszer 5 percet is, amit a szünetben ott töltenek... Férfiak közül egyet ismertem meg jobban, a kazak Jurijt, na ö egy állat! Tehát stimmel a konzervatív címke :)

   3. Családcentrikusak. Azta de még mennyire!!! Nagyon korán házasodnak, korán szülnek, ebböl kifolyólag a 40 éves nagymama nem meglepö köreikben. De 50 éves korukra már BIZTOS. Mindegy, hogy valaki üzbeg, vagy kazak, vagy orosz, ök egy nyelvet beszélnek, ezért egy család, kész. Kiállnak egymásért, összetartásuk páratlan és irigylésre méltó! (A magyarok etéren szégyelhetik magukat... Ámbár a mi -ráadásul egyre bövülö- köreinkben most béke és csend honol...) Az orosz fiatalok mind ismerik és szeretik egymást (a kamaszlányok olykor már túlcsorduló majomszeretete nekem mondjuk már sokkk), folyton együtt lógnak, és szilveszterkor külön termet bérelnek, amit be is töltenek a maguk 50 föjével...

Gondoskodnak az otthon maradt családtagokról, egymásról, és ha valakinek meghal otthon mondjuk Kazasztánban egy rokona, akkor az egész bagázs gyászol, mindenki sír. Ilyen ez.

A lengyelek... abból a kevéskéböl akit eddig volt szerencsém megismerni nekem kedves, nyugis népnek tünnek. De sok dolgot nem tudnék általánosítani róluk.

Az olaszok... Naja, a vér... mely kötelez. Szerintem náluk egyértelmü, hogy a mediterrán laza-loco stílus a merev, élére állított, peckesen és szabályosan lefektetett német keretek közül kilóg, nem fér egyszerüen bele. Hiába laknak nagyon közel, náluk nagyon kiérzödik a "másság". Nem is szeretik ezt a merevséget,nem is értem mit keresnek itt... Alapvetöen nem tudják itt érvényesíteni a csupaszív, hullalaza temperamentumot, csak pl étterem tulajdonosként. Különben el vannak nyomva, és ezáltal le vannak törve. Ök nem arra születtek, hogy egy merev sorban egyenesen masírozzanak :) Szóval, boldog olasszal én még itt nem találkoztam.

Az albánok... Tölük csak egy családot ismerek, hát inkább hanyagolom öket. Túl kicsi a minta, amiböl a kutatást elvégezhetném :)

Az egxotikumok... Na, nekik hatalmas szopó van. Öket meglátták, megtetszettek, megvették, és idehurcolták. Itt persze már nem tündökölnek úgy, mint a fehérhomokos Sri Lanka partjain, a napfényben, tehát bezárják öket, verik, meg ilyesmi. Kitörni csak nagy nehézségek árán tudnak, általában tök más betükkel írnak mint mi, szóval elég nehéz nekik felkapni a nyelvet... Ettöl aztán ki vannak szolgáltatva valami német faszkalapnak, mert ugye nyelv nélkül az ember semmit nem tud elintézni, pláne nem megpattani egy agresszív tokos mellöl, fölegha már közben gyerekek is vannak... Szóval öket nagyon sajnálom, fura és kegyetlen egy világban élünk...

Máshol

   Furcsa napok ezek, mintha nem is itt lennék. Nem ebben a testben, nem ezen a helyen, nem ezen a világon. Nem tudom merre járok, de árnyéka vagyok önmagamnak. Mintha elvesztettem volna a kapcsolatot a saját életemmel... Mintha egy kómából ébredtem volna fel, és most fogalmam sincs mit csinálok, mit keresek itt? Hiányzik a férjem, hiányzik a családom...

Innen onnan

Na, pár sor megint mindenkiröl... Nagy fejlemények vannak ugyanis szomszéd fronton is, Lillát mégis elette a fene dolgozni. Vagyis, amolyan köztes megoldást talált(ak neki, mások, mert magától mint tudjuk...), bébiszittingel egy kislányra. Ezt csak- magamat megcáfolandó írtam most le, ugyanis egy korábbi bejegyzésemben azt mertem feltételezni, hogy ö már nem is fog dolgozni, nos, tévedtem!!!

Ági Zolija otthagyta a húsgyárat (az elözö hónapban több mint 300 órája volt...), múlt hét hétfön dolgozott utoljára, elöször úgy volt, hogy ö is a Pavillionba (hotel) megy konyhai kisegítönek, de a házijaik lebeszélték, most elvileg ma kezdi 3 próbanapot ács kisegítöként, reméljük sikerül neki elnyernie páratlan buzgóságával a munkaadó bizalmát, és felveszik :)

Szilvi, Roxy, Kinga továbbra is a Pavillionban (ua. az a hotel, mint elöbb), én a csajokkal továbbra is a mosodában, a fiúk még mindig hegesztenek.

Mi már hangolódunk az 5 hét múlva esedékes fuertei nyaralásra, Szilvivel és Golyóval megyünk, és én spec csakis úszni meg dögleni fogok. Jujj de jó lesz!!! Ezen kívül nem tudok miröl számot tenni, baromira egyhangúan telnek a napok, dolgozunk, és ennyi. A szórakozásnak ára van, én meg még mindig nem hívtam fel a magamnak kinézett mellékállást, egyszerüen nem visz rá a lélek... Imádom, h van elég szabadidöm, ami persze sokat nem számít, mert semmire nem használom, szóval akkor már munkával hasznosabban telne az idö, de auahhh...

Újdonságok

   Amikor semmi sem történik... Ez persze nem igaz, hiszen folyton történik valami. Megfigyeltem, hogy olyankor akadoznak a postjaim, amikor vagy nagyon élek, vagy nagyon halódok... A köztes állapotban egyensúly van, folyamatosak az ingerek, de azért marad idöm a feladatokra és a blogírásra is. Na hát az elmúlt pár hét az ingerdús hetek közé tartozott, túl voltam pörögve a firkáláshoz. Sebaj. Ugyebár, amióta Ági itt van, és az idöbeosztások miatt is (pl közös müszak, fiúk meg tök másképp, így sok közös szabadidö, stb) folyton együtt lógunk, és ez egyelöre király :) Viszont lassan megint gondolkozom azon, hogy mellékállást kell vállaljak, mert ezt a buli mennyiséget aligha lehet már finanszírozni. (A családi kasszáról most nem fecsegnék, maradjunk annyiban, hogy Zolinak is megvan a maga kis szuperköltséges szórakozása, szóval ebböl nem igazán akadnak itthon viták...) Közben mesélnék kicsit a munkahelyi új kis "csapatunkról"... Ugyebár pár hónapja megérkezett Alíz Baracsról, akivel közvetlen kolleganök lettünk. Nagy örömünkre jól össze is verödtünk, ennek csak a szomszédos frottír hajtogató gépen dolgozó albán hölgy, Dzsuli és lábtörlöje az olasz Pina nem örül, mert szerintük folyton csacsogunk... Ami nagy bánatukra nem megy a munkánk rovására, ezért a fönökasszony le se toj minket, nem szól ránk sosem... Közben befutott ugyebár Ági, és kisvártatva rá Alíz barátnöje Vera is, úgyhogy most négyen a Lager ellen mi lettünk a "csapat" :) Ági is jófej, Vera is jófej, úgyhogy mondhatom, nagyon jól elvagyunk :) Íme a csajok:

Három megátalkodott nöszemély, velem negyedikként :) A felszabadult vidámságunkkal kikészítjük a megsavanyodott középkorú mosónöket... (Ja bocs, középkorú én vagyok, akkor ök inkább már korosodó mosónök? Fenetudja..) Nehezen viselik, hogy létezik még mosoly, móka és kacagás, ök ezt már réges régen elfelejtették. No sebaj, ez minket a leghalványabb mértékben sem érint meg, de az biztos, amióta Alízzal megindult (és Verával befejezödött) a csajok beáramlása a mosodába, sokkal szívesebben indulok neki délben!