Wildgehege

   Valamelyik nap elugrottunk Zolival megnézni ezt a helyet, ami olyan, mint egy állatkeret, de mégsem olyan szomorú. Vadállatok a természetes környezetükben, jó nagy területen el vannak kerítve, de nagyon szelídek, és barátságosak, és csodaszépek, és nagyon kedvesek. És ez a hely olyan, hogy tisztelet kassza van a bejáratnál, 3 euro a "beugró", és aztán lehet szarvasokat meg őzeket (jegyzem több féle is létezik- ez nekem új volt, haha, mert én csak a pettyes, öreg-néne-őzikéje típust regisztráltam magamban eddig) meg vaddisznókat, kicsiket is, meg baglyot, zergéket, mufflonokat, rókákat, meg valami hosszúkás orrú valamilyen-nevű medvéket láttunk, szóval haláli volt, ja és van játszótér meg grillplatz is, szóval ez amolyan kis erdei családi központ. Nagyon tetszett, fotók:

Na ja, a legtöbb kép a kedvenceimről, a vadmalackákról készült, de hát ne legyen a nevem Kondás, vagy mi... B-)

Endlich...

   Hhha! Nagy nap volt ez a mai! Vége, végre-végre-végre megkaptam a munkavállalási engedélyt! Láttam, saját két szememmel! Igaz csak fél évre adták meg, szóval november 25-n újra kell igényelni, de akkor is... :)

Így néz ki egyébként egy ilyen dolog, ha valakit érdekel...

Este pedig átbandáztunk Donnal Nikihez, és bő négy órát adtunk magunknak, mire feleszméltem, hogy késő van, és én reggel korán kelek, szóval tipliztünk. Megdödölgette Donikát (mert Niki óriási állat-fanatik), és csipszeztünk, meg iszogattunk, és dumcsiztunk és mesét is néztünk, igazi csaj délután (lett volna, ha a Don ott nem lett volna, haha) volt. A fogamban az ideiglenes tömés kicsit magasabbra sikerült, mint kellett volna, így a fogfájás még nem múlt el 100%-osan, de azért jobb, a torkom pedig már szinte teljesen okés. A bokám is észrevétlenül, de helyreállt, már csak nagyon kevés hiányzik a rendes spicc-ből, amit a másikkal ugye meg tudok csinálni, de szerintem egy hét, és mintha mi sem történt volna. (Ha csak addig le nem zúgok megint valahonnan...)
Ja, és persze a munkahelyen is "megünnepeltettem magam"... Egyszerűen csak "Judit ist LEGAL" party nevében megcsokiztattam, kóláztattam drága kollégáimat a Personal Raumban... Yippie!

Fájások

   Nem tudom mi van mostanában velem? Rossz lehet a karmám, vagy csak folyamatosan másokkal foglalkozik éppen a Jóisten és így rám nem marad ideje, de nekem valahogy újabban állandóan pechem van (jegyzem a pech- "echte" német szó, haha). Szóval volt ez a bokabaleset. Okés, túléltük. Aztán múlt héten szerda-csütörtök szabadnapot kaptam, mindjárt gyorsan meg is beszéltük Nikiékkel (a magyar kollégáim a hotelben, mint azt korábban...), hogy még aznap este menjek is át kicsit borozgatni, dumcsizni. Így is tettem, csakhogy mire hajnalban hazaértem, már erősen fájt a jobb mandulám. (Tudom, párak számára hihetetlen, de nem: még mindig nem vetettem ki!) Na mindegy, csütörtök szabadnap, enyhe hőemelkedéssel (meg másnapossággal) ugyan, de elmentem Donnal a mamihoz, a "szokásosra". Nem volt gáz, de szarul voltam. Persze mindegy, pénteken ha kiskocsin tolom a beleimet- ahogy egykori szeretett Rácz tanárnőnk mondta- akkor is bemegyek dolgozni. Be is mentem (de minek?), végig ki akart szakadni mindkét mandulám, lázam is volt (többen megszavaztuk), plusz a torkom miatt elkezdtem vadul cukrot szopogatni, de úgy reggeltől délutánig, mire hála az égnek megfájdult tőle a fogam. Cool. Ja, és aznap derült ki a következő (vagyis eheti) beosztás, miszerint 9 napot kell mennem zsinórban, vagyis legközelebb most vasárnap leszek szabad. Na ez végképp király volt, mert ott álltam lázasan, torok és fogfájással, és az volt a 9 napból az első... Oké, a következőképpen éltem túl idáig a dolgot: Aspirin C+, 1x Rubophen, és Neuralgin extra a fogfájásra. Meg kammilla tea magában (tudom undorítóan hangzik, de amikor a torok és fogfájástól egyébként is büdös az ember szája, akkor fel sem tűnik, mit iszik...). Hát, vannak időszakok az életben, amikor az ember egyszerűen nem ér rá betegnek lenni. Ez egy ilyen időszak most nálam. Na lényeg a lényeg, kezdenek ismét eloszlani az esőfelhők, ugyanis:

• megkaptam végre az első fizumat- persze csekken, ahogy a filmekben szokás fizetni (azért nem átutalással, mert még ez a pénz nem hivatalos, még nem vagyok benne a könyvelésben)
• ma kirontott a főni az irodájából és azt mondta: az Agentur für Arbeit végre elfogadta a munkavállalási kérelmünket, tényleg pecsét van a papírjaimon (jegyzem: hiszem, ha látom)
• aztán ma volt is végre időm bemenni munka után a bankba, hogy rárakassam a számlámra a pénzt, amit kerestem, szóval holnap már lehet gazdag leszek
• a manduláim már nem, csak még kicsit a torkom fáj, de kilábalóban vagyok a torokbajból
• ma elmentem fogorvoshoz a fogammal, és valóban működik a betegbiztosításom (vagyis a Krankenkasse-m) ugyanis mindössze 10 eurós vizitdíj ellenében ma gyökérkezelték a fájós fogamat, szóval már az sem fáj (jelenleg is zsibbadt),  plusz sokba se került, hát nem csodás? (Foghúzásra két hét múlva keddre kaptam időpontot...)

Még több spárga meg a függönyök...

   Jó. Az úgy volt, hogy annyira felbuzdultam a spárga dolgon, hogy gondoltam, nem lehet nagy kunszt (és valójában nem is volt az), viszont mégis kulináris ötlet: megfőztem Zolinak is ugyanazt a spárga tálat, amit én ettem Frau Gaeblerrel kedden. Szóval kikérdeztem tüzetesen a mamit, mégis mi a spárgafőzés csínja, és szerdára bevásároltam. Hadd ne mondjam egy kisebb maréknyi (konkrétan kevesebb, mint amit egy főre hoztak ki a vendéglőben) vagyis kb fél (vagy negyed? nem is tudom már...) kg spárga 3.49 Euróba került, tehát sem vegák, sem rendszeres spárga evők nem leszünk a jövőben, de azért mégis! Egyszer mindenképpen ki kell próbálni, itt a németeknél ugyanis nagy kultusza van! A spárga főzés lényege: sem nem kicsit, sem nem nagyon (tehát se félnyersen se túl főve nem pálya) kell puhára főzni, plusz ami nagyon fontos: a főzővíz megfelelő sózása illetve- igen!- cukrozása. Nem fényezni szeretném magam, de mint "szűz kéz" elsőre eltaláltam a megfelelő ízesítést. Halleluja! Aztán bacon-t pirítottam, majd a zsírjában kisütöttem egy vastagabb palacsintát, abba göngyöltem bele a spárgát, köré a baconöket, a palcsira pedig hollandi mártást locsoltam, és előmelegített tányéron (heves "siess már! moss kezet mert kihűl a meglepi!" kiabálása közben) tálaltam. Szóval szerdától már azt is tudni lehet: Zoli is szereti a spárgát, nem csak Judit B-)

Na, spárgáékról ennyit, ja és ha valakinek kedve támadna hozzá otthon: a krumplipucolókés egész jó spárgapucolásra is, csak (már tudom honnan ez az idétlen név...) a szálak ha begyűlnek, néha meg kell állni az eszeveszett hántolással, és kispécizni a pengék alól. De ez legyen a legkevesebb! Éljen a spárga!

Más. Ma pénteken csak délig dolgoztam (najó, 12.14-ig), és Zolival úgy döntöttünk, mostmár nem mutogatjuk magunkat tovább az esténként az utcánkban a házunk előtt elhaladó nagyérdeműnek, vagyis elmegyünk, és veszünk végre függönyöket a lakásba! Ehhez az akcióhoz pedig Waldshut felé vettük az irányt, a legközelebbi hely ahol van OBI. Tudom nem a legolcsóbb, de a Praktikeres hely sokkal messzebb volt. Na, nem ragoznám, hogy miként telt el az OBIban töltött közel 2 óra (ugh), viszont a végeredmény: konyha, étkező, nappali, hálószoba, fűrdőszoba. A kondiszoba meg a vendégszoba majd legközelebb...

A nappali (ahol nálunk Afrika van ugye) a kedvencem, oda bambuszrolókat vettünk, és ami még vagányabb, valami szerencsétlenség folytán nem volt ugyanabból a színből négy darab (mert két kétszárnyú ablakunk van, de majd később lesz erről a fecóról is video), szóval kétfélét vettünk, és tarkán raktuk fel. Tehát mindkét ablakon van egy sötét barna meg egy natúr (de mégsem az a totál világos általános bambusz) barna roló, és tükrösen tettük fel, mivel az ablakok által közrefogott sarokban van a szintén sötét barna sarokülő, így a sötét rolók "kívülre" kerültek, vagyis minél távolabb a közbezárt sarokülőtől (vagyis ha szemből nézed a két szélére) vagyis majd úgyis lesz fotó, ha ez így most homály. Nem tudom jobban megfogalmazni. Na, aztán a konyhába sima semmi extra kis ablakot megfelező fehér "fülesfüggöny" került, az étkezőbe kacérkodtunk a zöld színű reluxával, de gondoltuk akkor nagyon bezöldülünk (mert ugye a sötét barna asztal és padok alatt "fűimitációként" hosszú cérnás zöld szőnyeg került, plusz az előszobába ami tulajdonképpen egy az étkezővel almazöld rongyszőnyegeket vettem a héten, és a padokon is zöld ülőpárnák vannak, a tányéralátétekről már nem is beszélve, amik szintén zöldek) na szóval maradtunk végül mégis a barna mellett, de ebből kicsiket vettünk, holnap Zoli kicseréli őket. Ja, és a csúcs ász szerzeményünk: két giga növény az Afrikásba! Na azokat nagyon imádjuk, és mivel nagy növény gyilkosok vagyunk, ezért megbeszéltük, hogy most kicsit jobban utána fogunk járni a növény gondozásnak, mert a növényeket szeretjük, meg a sok zöldet a lakásban, szóval nem lenne hülyeség megtanulni vigyázni is rájuk... (Egyébként is, olyan rohadt drága mind!)

Most pedig pihenek, tegnap este óta teltházas a hotelünk (nem győzzük Sandrával az idióta szivecskéket hajtogatni a maradós szobákban a paplanból), szóval mint ahogy ma is: holnap is meg fogok gebedni a munkában :) Nem bánom ám, csak tartson még ez sokáig! Iccakát alles!

Spárga

   Az úgy volt, hogy már régóta terveztük a mamival (Frau Gabeler), hogy ha beindul a spárgaszezon, elmegyünk egyszer spárgát enni, na ennek ma jött el a napja...

Szokásunkhoz híven 9-kor találkoztunk, nála, és megtartottuk a magunk kis másfél órás traccspartiját, majd szépen megcsináltuk a szintén szokásos kis feladatokat a lakásban. Törölgetés, porszívózás, stb. Aztán délben felkerekedtünk, és meglátogattuk az egyik ottani éttermet, valami nagyon kacifántos nevű, gyorsan el is felejtettem, és a Google sem találja... Na, mindegy. A lényeg, hogy mint "uriasszonyok" bebandáztunk az egyik szimpatikus asztalhoz, bekóláztunk, majd bespárgáztunk, és mától végre tudom: Judit szereti a spárgát :) Valami palacsintatésztába göngyölt bő maréknyi spárgát ettem, hollandi szósszal leöntve, sonka szeletekkel díszítve, mennyei volt!

Közben mégis megtaláltam a hely nevét: Landgasthaus Reichenbächle, mindenkinek szívből ajánlom ;) Mutatóm a fotót is:

Hát így néz ki...

A felszolgáló nagyon kedves, az étterem pedig kicsi és hangulatos. Mami szerint a szobák nem olyan barók, szóval megszállni nem kell csak enni náluk :)

Megint anyáknapja és végre dolgozom!

   Na, itt a németeknél május második vasárnapja az anyák napja, szóval ma megint anyák napja van! :) Isten éltesse az anyukákat. Hát jó pár napja nem írtam, dolgoztam kicsit közben, különben miből futná internetre, nemigaz? :) (Új laptopra még nem futja, pedig hamarosan az is kelleni fog, de tudom, mindig ezen nyavajgok, szóval befejezem...)

Na, négy nap pihenő után csütörtökön már dolgoztam is, fáslis bokával ugyan, de benyargaltam, nem mondom, hogy felemelő volt, de végülis ment, sőt a megterhelés ellenére is azt kell mondjam, napról napra jobb, csak a reggelek fájnak még neki, mint ahogy egyébként nekem is, már "agyilag". De ez legyen a legkevesebb, igazából szeretek itt dolgozni (reméljük ez jó sokáig nem is fog változni, bla-bla-bla).

A költözés- vagyis inkább mostmár csak- berendezkedés lassacskán halad, pénteken egy utolsó takarítást rendeztünk az exfecóban, majd szombaton (vagyis tegnap) le is adtuk a kulcsokat. Egy szőnyegen meg pár kiégett spot lámpán kívűl nem fikázott a tulaj semmit, ezeket pótoltuk, illetve megbecsültük (a szőnyeg árát), fizettünk, beszélgettünk, majd békében elváltunk. Halleluja! Most már "csak egy" lakásra kell koncentráljunk, a mostanira. Na most itt meg a helyzet a következő képpen áll...

A nappali majdnem fertig, vagyis kész: a szekrénysort a héten Zoli befejezte, képek és maszkok a falon, függönyök hiányoznak még, meg később majd szeretnénk még egy komódot oda, de az már végképp ráér. Ja, meg a TV-polcra majd egy TV-t. Jövő héttől éppen reklámozzák a Real-ban, 80cm-s Orion, 699-ről 299-re lesz leárazva. Elmegyünk, megnézzük, aztán ha nem túl ocsmány a felbontása, megvesszük. Nem hiszem, hogy sokat fogunk tv-zni vele, mert tv-zni sosincs időnk, esetleg lefekvés előtt (új szenvedélyem a tv-re elalvás), de ayt meg a hálóban lévő szuper kis sony-val, szóval nem fontos, hogy tuti-baró legyen. De mint utaltam rá, azért kakit sem akarunk venni. Majd meglátjuk. Aztán a giga 5 ajtós ruhásszekrényünk is felépült mára, akkora, hogy igazából nemhogy a tetejét, de már a felső polcot is alig érem el, de szupi, ez a vendégszobába került, így ha nem egyszerre kelünk reggel, akkor nem zavarjuk egymást a sötétben való ruhakereséssel, botladozással, stb. Ha vendégek jönnek, majd őket fogjuk zavarni vele :)

Aztán kiderült, az előszobafal lemaradt a rendelésünkről. Kinéztük, megrendeltük, de végül meg se vettük. Szóval azt később szeretnénk majd pótolni. Egyéb iránt pedig függönyök hiányoznak mindenünnen, a fürdőszobába sikerült felszerkesztenem egy (a vitrázs rúdra emlékeztető, de mégis dizájnosabb, és mellesleg vas) falra ragaszthatós megoldást, amire az egykori zuhanyfüggönnyünket aggattam fel ideiglenesen (jó lett volna, nem látszott át, és kellemes rózsaszínes fényt szűrt a fürdőbe), de sajnos tegnap előtt olyan forró tust vettem, hogy a pára leoldotta az egyébként a sok eszemmel a csempére- dehovamáshova?- ragasztott kis tartókat, szóval leesett... :( Majd jól felfúrjuk a lázadót! Közvetlen a csempe fölé! A falra!

Szóval lakásról most ennyit, köszönjük, haladunk. Aztán pár szót a kollegalitásról...

Az elmúlt négy napból csak ma dolgoztam Sandrával, és hát én mondom: nem értem a nőket. Ez a csajszi ma hatalmas (és kínosan hosszantartó) öleléssel fogadott, aztán a nap folyamán még többször is megölelt, meg a hóna alá kapott, és cinkos cigizgetésre csalt le a pihenőbe, szintén többször, és bazsajgott, meg vigyorgott, meg örült nekem. Nagyon. Na, úgyhogy most jóban vagyunk. Azt hiszem. Ha-ha.

Aztán még az is történt, hogy ma szegény Nikiék kocsija elromlott, viszont ők is "félköltözőben" vannak, mint mondjuk mi a múlt héten, vagyis fele cuccuk még a régi fecóban a munkahelytől 15 km-re, a másik fele meg 800 méterre, de még a távolabbiban laknak, plusz a cica is ott volt, szóval ma mikor végeztem, elszaladtunk és megmentettük. Sikerült nekik is tök szupi lakást találni, mint írtam: igen közel a hotelhez! Mi azért mégiscsak 3 km-re lakunk... Persze ez sem sok még gyalog sem, ha bármi közbe jönne...

Egyébiránt holnap- holnapután szabadnapos vagyok, tehát megyek a mamihoz Gündelwangenbe dolgozgatni, és majd csak szerdán kezdem a jövőhetet. Továbbá ezúton szeretném megjegyezni, hogy nagyon hiányzik a családom, és hiányoznak a barátaim (Gepi, a mázlista pl. duplán hiányzik, mert ő mindkét kategóriában versenyzik :P), igen Te is, aki éppn ezt olvasod. MINDENKI otthonról. Jó lenne nyáron valahogy hazajutni pár napra, de ez egyelőre csak álom. Most pedig felállok a géptől, és lefekszem, kipihenem az elmúlt négy "sánta" (már bokaügyileg) napot... Szép álmokat!

"Május első vasárnapja: ANYÁK NAPJA!"

Drága anyukámnak elsősorban, másodsorban drága nagymamámnak, aki felnevelte az én drága anyukámat, harmadsorban pedig drága tesókámnak, aki maga is 3 éve anyukája drága Krisikének. És persze Isten éltessen minden drága édesanyát! B-))) Minden tiszteletem az övék!

Balestem...

   Also... Csakhogy olyan németesen kezdjem... Az úgy volt, hogy ma balesetet szenvedtem, de erről majd később...

Tegnap- 3 szabadnap után- megint dolgoztam, és munka után úgy döntöttünk Zolival, elkezdjük összerakni az új bútorokat az új fecóban. Hát nagy izgalommal kezdődött, először kettecskén összeraktuk az ágyat (Zolinak végül sikerült egy szuperkényelmes matracot vennie bele délután, amíg én dolgoztam), majd mikor kiderült, csak egy szerszám van a két kis éjjeli szekrényhez, az én lelkesedésem kicsit alábbhagyott, így a végét az én 'Nachtisch'-emnek meghagytam Zolira, és izgalmam fokozandó átlibbentem a hálóból a nappaliba, hogy levetkőztessem a sarokülőnket. Összraktuk. ÁLLAT!!! Szuperkényelmes, és imádom. Barón néz ki. B-))) Fotót persze majd csak akkor készítek, ha minden a helyén. Addig a netről szedett képekkel kell beérnetek, kedveskéim...

A sarokülő

Aztán a sarokülő után nekiestünk a dohányzó asztalnak is, na ott volt egy kisebb meglepetés... Mi ugyanis, pénztárcát kímélendő kinéztünk egy kis, négyzet alakú asztalt, ami legalább színben passzol az ülőhöz. Bevallom, én kicsit "vékonynak" találtam, mármint túl kicsinek, de úgy voltam vele, később, ha akarunk vehetünk másikat, szóval legyen! Mert a franyók 100Eurotól indultak, ez meg színben meg kinézetben is megállta volna a helyét, mindössze huszon pár euróért... Na szóval, kerestük bőszen a "Couchtisch" feliratot a dobozokon, és fel sem tűnt, hogy mikor megtaláltuk, kicsit túl nagy volt a doboz, legalábbis egy akkorkához képest, amit azt hittünk, megvettünk... :)

Szóval téptük erről is a csomagolást, és láááám, mikor előkerült az asztallap, furcsa volt, hogy üveg van benne, meg hogy kurva nagy. Igaz, már előtte is ért egy kisebb meglepetés, volt egy igazán könnyű doboz, azt hittem a sarokülő párnái vannak benne, de nem, két lapos rattan kosár került elő belőle. Na, néztem a dobozán a címkét, meg a Couchtisch-es dobozon a címkét, ugyanaz a név, gondoltam: király, a boltban nem is láttam, hogy kosár is volt a dohányzó asztal alsó lapján. (Én marha, még akkor sem tűnt fel, milyen köcsög nagy doboza van magának az asztalnak.) No, mindegy, boldogság volt a köbön, mert a tervezett asztalkához képest az amit végülis elhoztunk (árban bőven rávert a tervezettre, mindegy már) nagyon szuperül néz ki, és nem préselt, hanem tömörfa, és totál belepasszol az afrikás fílingbe, amit a nappalinkba szeretünk varázsolni. (Na persze nem olyan Győzikésen zebramintás a mienk, inkább sötét, meleg színű, és nálunk az elefántok preferáltabbak inkább... Meg maguk a fekák... :-)

Azt hittük, ezt vittük haza (és fizettük ki, 29.-)

De nem, mert ezt (219.-):

Van egy kis különbség, mi?! Aztán, hogy teljes legyen a bűvölet, gyorsan legurítottuk alá a szőnyeget is, ami meg bordó, és hát odáig voltunk, nagyon vagány lesz a szoba szerintem. Kitaláltuk azonnal minden képnek és egyéb bizbasznak a helyét, méghozzá viszonylag nagy egyetértésben, szóval izgulunk, hogy mikor lesz már végre készen.

Na szóval és akkor a baleset. Szóval ma megint dolgoztam, Sandra kollegina is jött, és ma tök sokat ökörködtünk, meg dumáltunk, szóval mondhatni, kicsit összebarkóztunk. Úgyhogy most eldöntöttem, nem hagyom, hogy felbosszantson a kis gyagyáskodásaival, és kész. Könnyebb lesz így, nekem is, neki is :) Sőt, igazából- tudom nagy genyóság- de ma beágyazás közben talált egy akkora pizsinacit, amekkorát még életemben nem láttam, és hatalmasat nevettünk rajta, plusz ami az extra görénység, le is fotóztuk. Nem is tudom, fel merjem e tenni :) Szóval szeretném sokatokkal megosztani, mert ismerem néhányótok humorát, és tudom, értékelnétek, de nem leszek ekkora tapernyák... Mert mégiscsak milyen dolog lenne? Egy blogra kiakasztani valaki pizsinacóját? Nem, erkölcsileg nem megy :P

Na, és szóval délután meg megyek szépen egy halom ronggyal lefelé a lépcsőn, és ahogy lelépek a ballábammal, kifordul alólam a talpam, én meg egész testsúlyommal rá a kifordult lábamra, a rongyok meg a levegőben, Judit sokkot kap, leül és csak nyöszörög, meg "Scheiße"-zik... Király ez a szó, már belejöttem (a korábbi "shit" helyett) szinte velőből jön, ha éppen valami olyan dolog történik, olyan igazán nyomatékosan kiejthető és kifejezi az ember lelkiállapotát. Szóval abban a pillanatban SCHEßE volt, mert nem tudtam, tört-e, lábra tudok e állni másnap, stb... A recepciós csajszi, Juliane szaladt a segítségemre, mert hallotta, hogy valami történt. Jött, addigra már a könnyeimmel küszködtem, meg azzal, hogy össze-vissza ne pisiljem magam, persze így, hogy időben odaért, egyik sem történt meg, ember maradtam az embertelenségben :) Aztán gyors rápakolta a kis jégkocka kezeit a lábamra, azt mondta REIKI, szóval kézrátétellel helyre hozza a keletkezett kárt. Hát a hűsítő érintés kellemes volt a bokámnak, de még 2 óra hátra volt a "műszakból"...

Szóval kicsit köröztem a bokámmal, mozog, eltörve nincs, halleluja. Aztán megpróbáltam ráállni, fájdogált, de azért ment, szóval tovább dolgoztam, sántikálva. 16-kor jött értem Zoli, kisántikáltam, elmentünk megebédeltünk Tannenmühlében, a falu legfelkapottabb "turistaközpontjában...

Ahol egyébként magyarok is dolgoznak. Amíg üldögéltem teljesen megpihent a lábam, a kocsihoz már nagyon nehezen jutottam el. (Persze helyzetemet megkönnyítendő még az eső is szakadt...)

Mire Bonndorfban kiszálltam a régi lakásnál, már nem tudtam ráállni, egy lábon ugráltam fel egy emeletet, a másodikra pedig már négykézláb lépcsőztem fel. Persze közben potyogtak a könnyeink a nevetéstől. Aztán estére volt egy bulimeghívásunk, Zolim főnökének a büdösgazdag fia, Jan éppen 19 éves lett, én nagyon készültem lelkileg rá, na ez a buli nekem kimaradt... Újabb Scheiße :S

Aztán készítettem fotót is, mert közben háromszorosára dagadt a bokám, íme:

*******************************************************