Nna! A héten eddig azért nem írtam, mert nem igazán volt miről, plusz kiugráltam a belem, dolgoztam, bevásároltam, főztem, műkörmöt építettem (ez az "édes teher" kategória, mielőtt még lelkifurid lenne Lilla) de MA végre van időm magamra, meg ráhangolódni a holnapi flight-ra, amitől már előre kiráz a hideg... Ugyanis aki még nem tudná: HOLNAP REGGEL IRÁNY LONDON!!!
A repüléstől nem "félek" csak viszolygok, hála az égnek eleget repültem már életemben ahhoz, hogy a móka részét kimerítsem, így mostanra marad az őspara, hogy vajon kapva kap e az ördög az alkalmon és elragad, vagy meghagy még kicsit tovább küszködni... A dolog kétoldalú: netán vagyok e már olyan tökéletes, hogy nincs mit tovább tanulnom ezen a Földön, ergo "mennem kell" (na persze ezt az opciót azért még a leggyengébb önkritikát tanúsítva is elvetném) avagy van e annyira "bűnös" a lelkem, hogy nem számít a másik 150 aki a gépen ül velem, és elragad a kaszás :) Hülyeség vagy sem, ez mindig MINDIG eszembe jut minden repülés előtt, ezért nem szeretem, a többi része gyerekjátszma :)
Oké, szóval London... Legelőször 21 évesen jártam Londonban (2003.), amikor hirtelen felindulásból otthagytam a valaha elkezdett egyetlen értelmes főiskolát az életemben, hogy inkább fölnőtt lehessek és elmehessek dolgozni (nagyon sokra vittem akkor, Marcipán cukrászda, sütibolti eladó)... Hát az nem jött be, Szabó Enikő barátnőm viszont igen, egyenesen cuki frontbejáratán, és kifundáltuk, hogy kimegyek, nanny-nek. Elsősorban a nyelvatnulás volt a cél. Meg is lett, 13 hónap után mondhatni olyan szintre felhoztam a magyar iskolákban szerzett igen gyér nyelvtudásomat (elnézést az exangoltanároktól, nem rajtuk múlott...), hogy azóta is "abból élek", ami az angolt illeti. Aztán 2 évvel később (2005-ben) sikerült kint töltenem a karácsonyt és a Szilvesztert (Szilveszter éjfél konkrétan a Victoria Station-ön, buszmegállóban, mert akkori kedvesem a buszon felejtette a pénztárcáját, és vártuk, hátha visszajön...), összesen 10 napot voltam ott, és most megyek harmadszor, és nagyon izgatott vagyok, mert nagyon fontos emberekkel fogok kint találkozni.
Madelaine Vella-t az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában ismertem meg, gyakorlatilag a zéró angoltudásomat csak Vele tudtam használni, szárnyai alá vett, és én a védőangyalomnak tekintettem ... (Isten mindig küld nekünk angyalokat, ugye tudtátok?! ;) Rengeteget köszönhetek neki, és azt hiszem amíg élek, nem felejtem Őt el.
A másik "nagy találkozás" Mirjam Schmidt-tel lesz, őt Fuerteventurán ismertem meg, mindketten a Hotel Hespria Bristol Playa-ban dolgoztunk, ő recepciós gyakornok volt, én meg animátor. Hát, Fuerteventurán lakni önmagában életem egyik legnagyobb élménye volt, Mirjam pedig a "mindenben partner" szuperbarátnő, akivel mostmár több mint 2 éve nem láttuk egymást. Szuper lesz megölelni, és újra látni, alig várom!!!Aztán még ott van Anna Hogg (aki közben férjhő ment, így mostmár Anna Crieg), Bodacz-Nagy Beus (exkollegám- Béla hugija, ők is az UNSZJKE oszlopos és példás tagjai), Juhász Adrienn (szintén UNSZJKE), Szabó Encsi (aki a cuki frontkapuja óta is ott), Martin Hills (Mirjam vőlegénye), stb... Nem tudom még, sokan.
És természetesen megint megnézzük a londoni "kötelezőket", szóval legközelebbi post-olás kedden (remélhetőleg), és több képpel, mint szöveggel ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése