Szóval

   ...tegnap voltunk ebben a Volkshochschule-ban. Hát, először is oltári vicces a szerelmemmel meg az egykori évfolyamtársammal egy suliba járni, pláne egy osztályba! Tízen vagyunk, persze, Zolim az egyetlen fiú, ez már önmagában vicces (lehet csak nekem)- folyton elkap a szélesmosoly, ha ő megy ki a táblához. Nem gúnyos, csak mittomén, furi, VICCES! Eleve, hogy nemcsak egyetlen fiú, de majd' két méteres szép szál legénke, szóval szerintem jópofa az egész. Nagyon tetszik- amire számítottam és vártam is-, hogy mindenfelől érkeztek ide emberek, van mexikói, thaiföldi, filippínó, bulgár, lengyel, román, görög meg mi hárman adjuk az erős magyar középmezőnyt :) Van aki már 12 éve itt él, van aki pedig csak 4 hónapja. Lilla számít a "legfiatalabbnak", őt 2 hónaposnak adtuk elő. :) Két tanárnőnk lesz, és felváltva fognak tanítani, egyik nap az egyik, másik nap a másik. Hát nekem az első óra nagyon tetszett, bár súlyosan az elején járunk a dolgoknak, persze érthető, mindenki más szinten mozog a némettel. Thaiföldiekkel már jártam együtt Burghausenben, na őnekik volt a legnehezebb, mert ugye ők másmilyen betűkkel írnak, nekik ez az egész európai gondolkodás totál idegen (szerintem). Viszont ami nagyon dicsérendő: egészen sokan beszélnek a csoportból angolul! És ki tudja, talán majd előveszem a spanyol könyveket is, hogy kicsit gyakoroljak Miss Mexicóval :) Szóval első benyomás: SZUPER, már nagyon éheztem az "emberekre", más kultúrákra, ha holnap elmesélem a maminak, hogy hányfélék járnak ide, be fog pisilni a gyönyörűségtől!!! Ő is imádja a különböző kultúrákat, és a lengyelekkel igen szoros kapcsolatot ápol. Ők anno a világháború idején Lengyelországba menekültek a családjukkal, ott is járt iskolába, és nagyon sok barátot szerzett. (Hihetetlen sztorikat mesél- mint német a háborúról!!! Simán írhatna könyvet is..)

A nemzetközi környezet megtette jóhatását a lelkemre is, már nem vagyok feldúlt, meg majomka, lehiggadtam végre... Jó ez a blog, meg béna is, webnapló, oké, de mivel az ember tudja, hogy bárki elolvashatja, inkább tartózkodik a mélyebb dolgok leírásától, így én is igyekszem minél kevesebbet lelkizni. Viszont helyzetjelentésnek nem rossz, szóval továbbra is írom... :)

Az időjárás... Vasárnap jött ez az orkán, a gündelwangeni mami fel is hívott, hogy figyelmeztessen, nehogy kimerészkedjünk, mert csúnya világ lesz este! Egyem a lelkét... Hát a végeredményt gondolom mindenki hallotta a hírekben... :S

Tegnap viszont már annyira tavasz volt, hogy szinte üvöltött, erre ma reggel arra kelek, hogy szakad a hó! Ugh! Még tegnap estére visszatérve, gyorsan felhívtam anyát, hogy jelentsem: ÉLÜNK! És mesélt Kristófkáról, akit megtréfált a papa, hogy eldobja a kukiját (apunak van egy "kisfiús" trükkje, a mutatóujját átfonja a hüvelykujján, és azzal hülyíti a kiskölkökt, hogy az ott a kis kukijuk, és ő most azt eldobja...). Na azóta Kristófka "maga dobálja a kukiját", hát meg kell zabálni, ahogy a mama (anya) elmeséli a telefonban! Úgy visszacseng a Tökike hangja! Hiányzik a kis szaros. De Húsvétra hazamegyünk, és már tanulja nekem a locsolóverset, mert mondta neki a mama (anya), hogy ha nem mond nekem verset, nem lesz ajándék :) Erre kiabál a gyerek: Öntök! Öntök! Hmmm... van egy sejtésem, melyik locsolóverset tanulja éppen... B-)

No, nemsokára érkezik Lilla, és lemegyünk a Gasthausba, hogy munkát intézkedjünk neki. Én végül megbeszéltem anyával az én szitumat, és döntöttem: maradok a maminál (Frau Gaebler), aki felhív amikor orkán közeleg, és ajándékot vesz nekem szülinapomra, és akivel sokszor elpletyizzük a munkaidőt aztán úgy szaladunk szét az utolsó pillanatban mint a tolvaj egerek (és közben nagyokat kuncogunk, hogy milyen kis galád munkakerülők vagyunk!)... A Gasthausban pedig megmondom, hogy ha van több munka: nagyon szívesen vállalom, de a "mamis napokon" nem tudok jönni... Ez van. Úgy gondolom, mire kijárom a németkurzust, már fogok annyira jól tudni németül, hogy nem csak ez a Gasthaus lesz az egyetlen munkalehetőségem, szóval most így teszek. Meglátjuk, jól döntöttem-e...

Most más nem jut az eszembe, de ha lesz még valami fontos, majd leírom. Ma is megyünk németre! Halleluja!