Ma van Zolim 30. szülinapja, és kiolvadt a falusi kistó, a Schlüchtsee :) Juhhu!!! Holnap reggel 8-9-re pedig várom a fiúkat, Tomit, Mátét, Normant, Pistát, hogy betámadják szülinapilag Zolimat... Szombatra pedig Bükit és Mirellát egyenesen Londonból :)
És hát, szégyen vagy nem, ez az itteni csapat sosem tud nyugton egymás mellett élni. Kellemetlen, de megint nyomjuk az ovit ezerrel... És arra gondoltam, nyilván azért ismétlödik meg újra és újra ez a dolog, mert senki nem tanul belöle. Mert nem tudjuk megtanulni. Mert nem értjük, nem fogjuk fel... És addig ez mindig kísérteni fog minket. 30 éves vagyok, de a mai napig nem igazán tudom lekezelni ezt a dolgot. Közben azzal hitegetem magam, ha születne végre egy babánk, megoldódna. A hormonjaim anyává varázsolnának, aki aztán mindent szuperhösként tudna onnantól fogva elintézni, lekezelni, mert az anyukák azok ilyenek. Már ha csak a saját anyukámból kell kiinduljak, lám ott a szuperhös, aki mindent jól csinál.
És hát, szégyen vagy nem, ez az itteni csapat sosem tud nyugton egymás mellett élni. Kellemetlen, de megint nyomjuk az ovit ezerrel... És arra gondoltam, nyilván azért ismétlödik meg újra és újra ez a dolog, mert senki nem tanul belöle. Mert nem tudjuk megtanulni. Mert nem értjük, nem fogjuk fel... És addig ez mindig kísérteni fog minket. 30 éves vagyok, de a mai napig nem igazán tudom lekezelni ezt a dolgot. Közben azzal hitegetem magam, ha születne végre egy babánk, megoldódna. A hormonjaim anyává varázsolnának, aki aztán mindent szuperhösként tudna onnantól fogva elintézni, lekezelni, mert az anyukák azok ilyenek. Már ha csak a saját anyukámból kell kiinduljak, lám ott a szuperhös, aki mindent jól csinál.
Szóval megint az egyik utálja a másikat, de tolja neki a szépet, közben hazudik a harmadiknak, akihez persze szépen visszaszivárog minden, mert egy közösségben nincsenek titkok... És persze ez a harmadik én vagyok, és nem tudom, elmondjam e neki, hogy tudom, hogy hazudik- mert persze az kizárt, hogy szóljak annak, akit utál, annál is inkább mert öt én sem kedvelem- vagy hagyjam hadd tegye tovább a szépet annak akit elvileg utál. És különben is, miért kell nekem ezen agyalnom? Mikor és hogyan keveredtünk mi ilyen társaságba? Egyátalán ki kíváncsi erre? Tombol az igazságérzetem, de most nem, le fogom gyözni és ezúttal megfogadom, miszerint "hallgatni arany"...
Egyszerüen csak hátradölök, és ha van kedvem odakukkantani, csak élvezem a müsort...
De inkább igyekszem hasznosabb elfoglaltságot találni magamnak. Természetesen Zolival kéz a kézben :)
Ja, és ha azt gondolnám, mégis cselekednem kell, akkor jusson eszembe ez itt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése