Suldigum és egyéb nyalámságok...

     Igen igen, azt hiszem kiváló címet találtam azokra a postjaimra, amelyek nagyjából a semmiről fognak szólni, mint ez a mostani is, csak gondolatok, vagy az elmúlt nap izgalom-mentes eseményei, ezek lesznek a "suldigum és egyéb nyalámságok"... Aki nem a mi kis német kommunánk tagja, annak jegyzem meg, a "suldigum" a német schuldigung Tóthsanyisított változata, a "nyalámságok" m-mel pedig a csalánkságok Tóthsanyisított változata, remélem nem védte még le ezeket a Kazinczy-t megszégyenítő, nyelvújító gyöngyszemeket, mert ha igen, biztosra vehetem a pert... Tóth Sándor ugyanis nem a barátom immár. De ez egy másik történet, és azt hiszem maximum egy privát blogon írnék leginkább erről, ha valaha is írni szeretnék róla. De az aranyköpéseit megtartjuk, mert olykor ütnek, a "Polgár Jenő", az "objektum" illetve a gátvéder kategóriákban... Halleluja!

Szóval tegnap közöltem egy valamekkorát Londonról, ami szuper, ugyanis azt hiszem több beszámolót nem óhajtok írni róla, pompás volt és kész, London mindig valahol a szívem csücske marad, és most már azt is tudom miért: mert nem csak jártam ott, de éltem ott, szóval ez az érzés hasonló lesz Fuerteventurával és a jelenlegi Bonndorf-fal (Schwarzwald-dal) kapcsolatban is. Mint ahogy egyébként Budapest, Veszprém és Dunaföldvár is mindig az otthonom marad picit. Mindig is imádtam az embereket, nem olyan értelemben, hogy rohadt türelmes vagyok mindenkivel, csak nézni őket, látni ahogy élnek, látni, hogy mások, és ettől izgalmasak, érdekesek számomra. Nem csak más nemzet, kultúra érdekes, már egy másik város is teljesen más hétköznapokat él meg, mint az amelyben éppen élek, szóval az egész világ tök izgalmas!

És ha már az emberekhez való személyes viszonyomat is megemlítettem, kapóra jönnek Exupéry sorai:

"Az teszi széppé a sivatagot - mondta a kis herceg -, hogy valahol egy kutat rejt." Szóval igen, ezek a "más" városok, országok mindig rejtnek olyan embereket, akikkel öröm találkozni, akiket jobban meg tudunk ismerni, és akiket szeretni tudunk (a sok bunkó mellett :)... Ettől aztán még izgalmasabb a világ.

És ha az utazásnak vége, csak jó hazajönni...

     A tegnapot és a mát illetően semmi lényeges nem történt velünk, délelőttönként a maminak segítek 9-12-ig, aztán itthon próbálom magam utolérni  a mosással, és közben igyekszem vacsorával hazavárni Zolit (eddig kettőből kettő, de málőrök bármikor becsúszhatnak :), ő pedig reggeltől estig dolgozik, és hulla fáradtan esik haza. A hó végérvényesen és visszavonhatatlanul leszakadt, de lusta voltam még lefotózni. Azért örülünk neki, csodaszép, és cseppet sem bánjuk, hogy emiatt akadozhat és elnyúlhat a hazaút. Az már biztos, ha egyszer lesz saját kertünk, szeretnék fenyőfát, akár többet is, varázslatosan néznek ki havasan. És a mókusok is haverok a fenyővel, szóval mókusokat is szeretnék, ugyanolyan szelídeket, mint amilyeneket a Green Parkban láttunk Londonban, ők kézből ettek, és nagyon vagányak voltak, ahogy rohangáltak körülöttünk :)

Holnap délelőtt egy utolsó kör a maminál, aztán délután lehet még egyszer rendet vágok karácsony előtt Klausmann-nál is, aztán talán mosok mégegy kört :) de vacsit már nem főzök, és pénteken utolsó bevásárlás, céges buli, aztán indulás!